Kávéházi Esték 2021 augusztus

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


Kávéházi Esték
megrendezésére került sor ismét 2021. augusztus 19-én Pestszentlőrincen a Zila Kávéházban érdekes, élénk nagy programmal.
A Krúdy Gyula Irodalmi Kör új vezetői: Németh Nyiba Sándor elnök és Körmendi Jánosné titkár foglalták el a vezetőség helyeit.
Mindjárt itt megemlítjük azonban, hogy Kanizsa Józsefet is, aki több, mint 30 évig töltötte be a titkári pozíciót, láthattuk a megjelentek között, sőt..., sőt a szereplők között is. Ugyanis Király Lajos volt elnökünk feleségének adott át egy, az özvegy számára küldött ajándékot...
Azt is megemlítjük, hogy számos fotó mellett, szerencsére sikerült az egész Est műsorát filmen is rögzítenünk... (Kanizsa József a három film-rész közül az elsőben szerepel.)
Az Est házigazdája: Ujvári Ferenc  Krúdy bronzérmes költő;
Műsorvezető: Dr. Györgypál Katalin Krúdy aranyérmes költő;
A kiállító festőművészek:
    Gémes Kata Krúdy bronzérmes
    Szintai Katalin
Bemutatkozó írók. költők:
    Illés György író, irodalomtörténéz, bölcsészettudományi doktor
    Orosz Margit Németh László-díjas költő
    Székely Gábor Petőfi-kutató
    Dr. Vermes György Krúdy bronzérmes költő
Ének, zene:
    Németh Nyiba Sándor

 
 

Mielőtt filmjeinket bemutatnánk. közreadjuk Dedik János fotógalériáját:

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz